Szürreális események folytatódnak. Jó, persze, nem rajtam kívüliek, nem csak úgy véletlenül keveredek bele ezekbe, hiszen mindig van választás.
15-n sikerült szembetalálnom magam egy könnygázvető kiskocsival és felgyújtott kukákkal. Kijöttünk a Gödörből, hogy moziba menjünk és ott volt 100 tüntető és 200 katasztrófaturista. Elindultunk a metró felé, és hagytam magam meggyőzni: maradjunk az élő moziban. Persze nem volt nehéz rávenni, hiszen amúgy is érdekelt: egy ideig harcolt bennem a gumilövedéktől való félelem és a kiváncsiság, majd ez utóbbi győzött. Vonzott a borzongás izgalma: elsodort a messziről kilőtt könnygáz csípős szaga, a távoli rendőrsorfal látványa, miközben ésszel tudtam, hogy ez komplett baromság, és most én is növelem a “‘tüntetők tömegét”.
Aztán jött a futás a Meridien hotel kapujáig, közeledő könnygáz-lövedékek, 20 méternyire rohanó “tüntetők” – akik annyira mégsem rohanatak, és kerítettek időt egy konténer felgyújtására -, az égő konténer köré gyűlő fotósok tömkelege, olasz turisták, akiknek épp akkor kellett (volna) Ferihegyre menni, majd a rohamrendőr-megerősítés és üvöltözés, ami elől visszaszaladtunk a Gödörbe. Ott a fülemen jött ki az adrenalin, remegtem az idegességtől és nagy késztetést éreztem rövidek fogyasztására. Jager lett belőle.
A szürreális este második részében pedig kiderült: nemcsak az én gondolataimba fészkelte be magát valami, hanem másban is elültette magát a meglepő élmény, és épp akkor tört magának újra utat a – némileg – megmagyarázhatatlan vonzalom.