Gyűlnek-gyűlnek az instruktorok. Puszi Margó, puszi Margit! Majdnem csupa középkorú-idősebb nő. A szögedi instruktor rémtörténeteket mesél a másik cégről, a somogyi pedig a kérdezőket szidja, hogy rövig pórázon kell őket fogni. És csacsognak a különböző kutatócégek hátborzongatóbbnál hátborzongatóbb kutatásairól, amikor azokat a műtőorvosokat kellett megkérdezni, akik havonta legalább 20 vakbélműtétet csinálnak, és kék műtőruhát hordanak. A 10 nő között 2 férfi van: ők csöndesek. Kicsit Capillária-érzésem van.
****

Egyre nagyobb a homály. Nincs értelme a sebnyalogatásnak, a pozitív dolgokat kell nézni, no para – mondom magamnak ezerszer, és ezeregyedikre is csak nyalogatom a sebeimet, gyártom a parákat, esek bele a különböző megfelelési – és magabiztossági csapdákba. Egyelőre a régi beidegződés dominál: sebnyalogatásra sebnyalogatás a válasz. Az eszemmel meg tudom, hogy ez nem jó, ez egy rossz spirál. Persze minden mindennel összefügg, a rakció válaszreakciót szül, és a csapdákba mindaddig beleesek/ünk, amíg ugyanazon rágódok/unk.

Tegnap – életemben először – megjelent az agyamban egy szöszke kisfiú pisze orral. Nem tudom pontosan, hogy miért, milyen érzésekből/vágyakból táplálkozik, hiszen ha racionálisan nézném, akkor ennek most nincs realitása.

Ez került éjjel a szemem elé: “A nő ..tudatalatti mélyén rejtőző értéktelensége miatt fél attól, hogy másokra van szüksége. Mindig attól tart, hogy nem fogják szeretni, segíteni. Mivel fél, tudtán kívül eltaszítja magától a szeretetet, amelyre pedig szüksége lenne. A férfi azt az üzenetet kapja: társa nem bízik abban, hogy ő képes lenne kielégíteni vágyait. Azonnal úgy érzi, hogy elutasították, és hátat fordít párjának. A nő kétségbeesettsége és bizalmatlansága így valódi vágyait a rászorultság követelőző megnyilvánulásává alakítja át, és a férfinak egyúttal azt az üzenetet továbbítja, hogy nem bízik benne. Márpedig irónikusan hangzik, de mégis így van: a férfiakat az ösztönzi, ha szükség van rájuk, a rászorultság látványa viszont taszítja őket.
Meg ez is: “Mikor az egyik fél kedvező irányba változik, gyakran a másik is ugyanezt teszi. Ez az előrelátható véletlen az egyike az élet varázslatos jelenségeinek.”

Hát nemtom’. Olyan bölcsnek hangzik, és némileg találónak, de mégis valahogy kicsit általánosnak, túl egyszerűnek. Vagy esetleg azt gondolom, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi nő?