Néha kicsit unom, hogy csak magamról, a körülöttem lévő dolgokról írok, mintha én lennék az epicentrum. Persze bizonyos értelemben én vagyok – no doubt – de azért az mégiscsak uncsi – és néha olyan kisszerűnek is találom -,hogy folyton a velem történő eseményekről írok, meg azok értékeléséről. ‘Who the fuck cares?!’ merül fel egy csomószor. És lám, azért egy-két embert érdekel – bár nem tudom miért. (Érdekes, hogy magyarul nem tudom leírni azt, hogy ‘Ki a faszt érdekel?’, angolul jobban megy. Egyfajta távolítás biztos.)

Szóval amúgy, jobban belegondolva, számos oka lehet annak, amiért emberek mások életébe kukkolnak. Példának okáért rájöhetnek arra (is), hogy mások élete sem sokkal másabb, ugyanaz van, csak pepitában. Meg arra is, hogy mindenki cipel valamilyen keresztet. (Persze ezekre csak azokból a blogokból lehet rájönni, amelyek nem homályosítanak túl sokat…de ilyen kevés van, mert a bloggerek többsége igazából nem akarja, hogy a dolgok a maguk teljességében kiderüljenek, ezért sokat homályosítanak…én is szoktam, ugyebár.) Szóval úgy is lehet szemlélni a dolgot, hogy egyfajta közszolgálati funkciót látok el azzal, hogy szétanalizálom magam mások okulására. És akkor ezzel már milyen jó színben tündöklök magam előtt :-). (Akkor ez egy szimbiózis?)

De persze ez még mindig nem oldja fel azt, hogy néha kényszeresen – mármint nem tudok másról írni, valami késztet – írom le a nyavalyáimat ahelyett, hogy valami érdekesről elmélkednék. Pl fikázhatnám a kedvenc minisztériumomat orrba-szájba. Vagy foglalkozhatnék a fiatal szociológusok pénzkereseti- és karrierépítési stratégiáival. De nem ezt teszem, vagyis csak ritkán.

Amúgy lehet, hogy ez a jelenség (úgyis mint, a magyar bloggerek többsége leginkább magukról írnak és úgymond általában kerülik a közéleti kérdések taglalását, hírek értelmezését, kommentálását) azért van, mert:

1. nincs igazi kultúrája az érvelős véleménykifejezésnek

2. nincs igazi kultúrája az analitikus gondolkodásnak

3. az emberek nem beszélgetnek igazán mélyen a problémáikról, hanem, akinek van rá módja, az leírja

4. a leírás azonban nem teljesen őszinte, nem az igazi problémákról szól, mert nem akarják kiteregetni az igazi szennyest, nehogy valakit mélyen megbántsanak

5. illetve lehet olyan dolog is a háttérben, hogy nem akarják felvállalni az igazi problémákat nyilvánosság előtt, azaz az énmegjelenítésnek a pozitív/viszonylag pozitív formáját választják (homlokzat fenntartása!).

Asszem itt meg is állok ezzel a mély-pszichológiai okfejtéssel.

Na, most jól megaszontam.

;-)