Egyszer valaki visszakérdezett: miért mondom, hogy Somával előbb-utóbb úgyis vége lett volna? Akkor tudni nem tudtam a választ, csak éreztem. Most sem tudom pontosan, csak kezd valami fogalmam lenni róla.
Nagyjából gyerek voltam, amikor belekerültem egy kapcsolatba, és mindent elfogadtam úgy, ahogy volt. Nulla önreflexió, nulla kapcsolati reflexió. Nem is igazán gondolkodtam azon, hogy dolgok lehetnek másképp is, ha nem tetszettek. Eszembe se jutott, hogy nem tetszik valami. Azt hiszem, Soma ebbe kicsit belefásult, és előbb meghalt, semmint hangot adott/adhatott volna ennek (már ha tényleg így volt). A halála némileg konzervált engem is, amennyiben nem voltam arra kényszerítve, hogy elgondolkodjak a kapcsolaton, magamon, hiszen egy rajtunk kívül eső ok miatt lett vége (mindennek).
Akkor ajánlgatták, hogy menjek pszichológushoz, de én úgy gondoltam, hogy megy ez nekem anélkül is. Talán mégis hasznos lett volna: nem feltétlenül csak a gyász feldolgozásában, hanem talán elindult volna valami önreflexiós folyamat is, kicsit talán elkezdtem volna tisztábban lenni magammal. És lehet, hogy már akkor lezajlott volna az, ami most, és magamat valahogy jobban látva megyek bele új kapcsolatba.
Ez persze erősen a ‘mi lett volna ha’ játék, aminek általában nincs sok értelme, mert nem úgy történt, ami történt, és kész.

****
Holnap éjjel régiség-kereskedők éjszakája lesz…frankón kitalálták ezt a múzeumok ájszakája után.