Fura dolgokat hoz ki az emberből a saját lakás. Például takarítok; de oly módon, hogy még a seprűt is kimosom…ami elég furán hangzana, ha valaki mesélné nekem. Meg vettem egy szőnyegporolót és minden héten kiporolom a szőnyeget – azért ilyen végképp nem jutott eszembe korábban. Talán túlzásba is viszem. Persze a vér nem válik vízzé: a portörlésben például nem jeleskedem, és nagy valószínűséggel a vasalás sem lesz az erősségem.

***
Úgy érzem, fejlődök. Apróság, de mégis. (Vagy ki tudja.) A különféle – vélt és valós – nyomások ellenére, úgy döntöttem, hogy az érzéseimre és a testemre hallgatok, és ma nem mozdulok ki itthonról, hanem belesüppedek a kis puffomba és öregesen dvd-zek egy pohár bor társaságában. A döntés nehéz volt, de megkönnyebbültem, hiszen én magamnak is azt mondogatom ésszel, hogy péntek este tessék mulatni, meg társaságba menni, mint a rendes fiatalok. “Akkor is, ha agyhalott vagyok és nyugalomra vágyom?” kérdeztem. “Igen, mert most kell ‘élni’, a te helyzetedben mindenki pörög, és ha most nem, akkor sosem fog senki hívni, és besavanyodott, magányos 35 éves leszel perceken belül” válaszoltam. “Hülye vagy” zártam le a vitát – ugyanis mindig az történik, aminek kell, és csak jó döntés van, hiszen minden jó valamire.