Nagyon kritikus hangulatban vagyok, és legfőképp szeretett városom lakói az okai idegbetegségemnek. Persze apróságokról van szó, csak ezek az apróságok annyira jellemzőek tudnak lenni az össz-magyar attitűdökre, hogy kénytelen vagyok néha felülvizsgálni patriotizmusomat.

1. apróság
Kenyérvásárlás a Skála Metróban, nem a Kaisersban hanem a bejáratnál lévő kis pékségben. Kis pékségnek két kiszolgálóablaka van, mindkettőnél sürgött-forgott egy eladó, de csak az egyiknél volt vevő. Nosza, beálltam a másikhoz, és vártam. Vártam arra, hogy megkérdezze a sürgő-forgó eladó, hogy vajon melyik kenyeret is óhajtanám megvásárolni a polcon lévő három darabból (délután 17 óra volt). De az eladó nagyon elfoglalt volt, muszáj volt neki ide-oda fordulgatnia és kerülnie kutató pillantásomat. Így sajnos nem volt módja megkérdezni tőlem, hogy mit is szeretnék, de még annyira sem futotta az idejéből, hogy értesítsen: forduljak kérésemmel kolleganőjéhez, mert ő nagyon elfoglalt. Természetesen megeresztettem egy udvarias “Jó napot!”, ezzel próbáltam arra bírni az eladót, hogy ne csak amúgy sunnyogva, de konkrétan is észrevegyen. Ebbéli erőlködésem hatástalan maradt és ő bevonult a raktárba. Még utána kiáltottam, hogy “Hééé!”, majd beálltam a másik ablakhoz.

2. apróság
Ugyanaznap, Központi Szabó Ervin Könyvtár. Gondoltam rákukkantok az internetre, hogy minden rendbe van-e vele. Elsétáltam a megfelelő emeletre, a megfelelő terembe, és közöltem, hogy akkor száz forintért szeretnék internetet. Erre bácsi közölte: az nem úgy megy ám, hanem hozzak a földszintről blokkot, és akkor majd netezhetek. A könyvtárban egyetlenegy pénztár működik, de nem is ez a legfőbb probléma, hanem a szemlélet: miért kell külön levándorolni az összeg befizetéséért (előre!), miért nem lehet a helyszínen munkába állítani egy pénztárgépet, vagy esetleg – de tudom, hogy ez túlontúl modern megoldás egy ilyen önkormányzati intézménynek – online (intraneten) nyilvántartani az elinternetezett időt, és a netezés után a kasszához fáradva ez alapján fizetni. Valószínűleg azért nem, mert nem gondolkodnak a kedves könyvtár-szervezők, nem törik a kis buksijukat azon, hogy hogyan lehetne a lehető legjobban megszervezni valamit.

3. apróság
Vásárcsarnok, zöldséges pult. Barackvásárlás közben.
– Ne fogdossa, nem lehet válogatni. Majd én adok.
– Miért nem lehet válogatni?
– Mert.
– Jó, akkor vásárlunk másutt.

Ez egy nagyon általános apróság, hogy piacon nem lehet a zöldségek közt válogatni. A kommunikatívabb zöldségesek az okok firtatására elmondják, hogy azért nem lehet válogatni, mert akkor mindenki kiválogatná a szép egyedeket és a csúnyák meg a nyakukon maradnának. Kérdem én: akkor miért tart csúnyát? Tartson szépet és nem lesz ilyen problémája. Vagy a piac végén adja féláron a csúnyákat, lekvárnak. Vagy valami. De ez egyelőre egy 25 évvel ezelőtti hozzáállás, és efölött már jócskán elrepült az idő.