Na, végre beszkenneltem a fotókat és be is nyomtam a helyükre, ide.

Szeretem őket, és élveztem csinálni. A többit igyekszem nagyobb sebességgel felinstallálni.

A tegnapi az egy igen érdekes nap volt: ismét kiderült, hogy mennyire nem vagyok egy smúzbajnok. Valami kis ebédelős bizniszprezentűáción voltam, és persze sikerült szakmabeli “híresemberek” asztalánál kikötnöm. Igyekeztem oldottan nevetgélni az egyik poénáradatán, a másikkal a kérdezőinek állapotáról tárgyalni, de a harmadikkal nem igazán tudtam mit kezdeni. Amikor kettesben maradtunk – ő a desszertül szolgáló meggyes kockával viaskodott – kezdtem visszanyerni régi jó feszélyezettség-érzésemet, és éreztem ahogy formálódik a gondolatbuborék: muszáj valamit mondanod. Mondtam is: vérig sértettem. Bevallottam, hogy sosem jártam az iskolában – nem a szocin – az órájára. “Nem is tudja, hogy mit mulasztott” felelte sértődötten.

Hát ennyi. Ezek után eljöttem. Azért ügyes vagyok, nem?!

A nap második felében pedig ismét zaklatott lettem és beletelt vagy 24 órába, amíg elővettem jobbik eszem. Special thanks to my puttony and Galad.

És még valami: tetszik, ahogy Harlekin bevállalja a nyafkát.